2012. június 30., szombat

Hol az innováció mostanában?


Ez a kérdés jutott eszembe, az idei MoodleMoot konferencián, ahol idén is 40-nél több előadás hangzott el a 100-nál jóval több résztvevő előtt, akik közül legtöbben a felsőoktatásból jöttek.  
Úgy éreztem, hogy múlt, jelen és jövő egyszerre van itt a konferencián, és az alapkérdés leginkább az, hogy hogyan tudunk alkalmazkodni az  oktatásban a megváltozott körülményekhez úgy, hogy megtartsuk a régi értékeket is.
A gödöllői Szent István Egyetemen rendezett konferenciát az egyetem rektora nyitotta meg. Bennem elsősorban beszédének az a része maradt meg leginkább, amelyben azt mondta, a könyv és az olvasás ma is fontos része a kultúránknak, attól, hogy ha nem papiron olvasunk, hanem  egy utazásra például e-book-ot viszünk magunkkal, attól az még könyv marad. Meg hogy az e-learning mellett a hagyományos oktatás is fontos marad, mert a tanárok személyiségének nagy szerepe van az oktatási folyamatban.
Erről nekem az jutott eszembe, hogy majdnem mindegy, hogy egy kezünkben tartott tárgyról azt mondjuk, hogy ez egy elektronikus könyv, vagy pedig azt, hogy ez egy számítógép, amin épp olvasunk valami könyvfélét, a lényeg az, hogy  a könyvolvasás – éppúgy, mint a telefonálás vagy a tv-nézés - átalakul és az adott célhoz jól használható funkciók integrálódnak valamibe, ami bárhogy is néz ki, a lelke valójában egy számítógép. És ettől az olvasás mint érték, nem vész el, hanem új lehetőségekkel bővül, és csak rajtunk múlik, hogy ezt hogyan használjuk. Jó példa erre a konferencia egyik előadása, amelyben az előadó néhány iPad-et osztott szét, amelyeken egy általános iskolai biológia tankönyvet lehetett lapozgatni. És nem csak lapozgatni lehetett az érintőképernyő segítségével, hanem a képeket kinagyítani, rájuk kattintva videókat megnézni, azonnali értékelést adó tesztkérdéseket megoldani, sőt az iPad-et elforgatva a könyvlapot más nézetben megjeleníteni.
Ami pedig a tanárok személyiségét illeti, az sem csak a hagyományos keretek között érvényesülhet, több példát is láthattunk arra (többek között az én előadásomban  is), hogy a videóra felvett tanári előadást  az e-learning  tanfolyam részévé tették. És ezáltal a tanár személyiségének szerepe nemcsak hogy nem lett kisebb az e-learning alkalmazásának következtében, hanem éppen hogy nagyobb lett, hiszen sokkal többen láthatták az előadását, mint ahányan befértek (volna) az előadóterembe.
Itt volt hát a konferencián a múlt, a hagyományos oktatás, amelynek értékeit szeretnénk megőrizni, és ezért - de lehet kényelemszeretetből is  - félünk a változásoktól. Amint az egyik előadó viccesen megjegyezte: „Egyetemet megváltoztatni  olyan, mint egy temetőt átköltöztetni, ne számíts a résztvevők segítségére.”
És itt volt a jelen, a Moodle, amely immár a legnépszerűbb tanulásmenedzsment rendszer és már nemcsak a felsőoktatásban, és néhány helyen a közoktatásban használják, hanem a cégek is felfedezték. Az új verziói pedig egyre inkább nyitnak más rendszerek felé, integrálnak  új technológiákat, válnak egyre felhasználóbarátabbá.
A jövő pedig szintén megjelent, a mobil technológiára szabott tanulási módszerek, a feltöltött tartalmakkal ellátott tanulásmenedzsment rendszer, a már említett iPad-en lapozható könyvek szerkesztésére létrehozott  felhasználóbarát szoftver környezet, a Moodle és a Second Life előnyeit integráló Sloodle vagy az egy tanfolyamon belül is  különféle platformokat használó oktatásmódszertan formájában.
Hol az innováció mostanában? – keresem a választ a címadó kérdésre és most az oktatás innovációjára  gondolok.  Az egyetemeken vajon, amelyeknek az oktatás mellett a kutatás a főtevékenységük? A közigazgatásban, amely törvényekkel, rendeletekkel, pályázatokkal tudja bővíteni vagy szűkíteni a megújúlás lehetőségeit, megszabni irányait? A multicégeknél, amelyeknek értékesítők hadát kell kiképezni és egyre kevesebb pénzből, egyre gyakrabban változó  tudást átadni? Vagy a kisvállalkozásoknál, amelyeknek élet-halál kérdés, hogy tudnak-e versenyben maradni, tudják-e  a konkurenciánál  jobban kiszolgálni ügyfeleiket? A válasz talán az lehet, hogy ott, ahol a hallgatók, tanulók, polgárok, ügyfelek elvárásai kikényszerítik a változást, amelyet meggyorsíthat az olyan, innovációra fogékony emberek jelenléte és munkája, amilyenekkel itt a konferencián is találkoztunk.