Hol az innováció mostanában?

Ez a kérdés jutott eszembe, az idei MoodleMoot konferencián, ahol idén is 40-nél több előadás hangzott el a 100-nál jóval több résztvevő előtt, akik közül legtöbben a felsőoktatásból jöttek.  

Úgy éreztem, hogy múlt, jelen és jövő egyszerre van itt a konferencián, és az alapkérdés leginkább az, hogy hogyan tudunk alkalmazkodni az  oktatásban a megváltozott körülményekhez úgy, hogy megtartsuk a régi értékeket is.

A gödöllői Szent István Egyetemen rendezett konferenciát az egyetem rektora nyitotta meg. Bennem elsősorban beszédének az a része maradt meg leginkább, amelyben azt mondta, a könyv és az olvasás ma is fontos része a kultúránknak, attól, hogy ha nem papiron olvasunk, hanem  egy utazásra például e-book-ot viszünk magunkkal, attól az még könyv marad. Meg hogy az e-learning mellett a hagyományos oktatás is fontos marad, mert a tanárok személyiségének nagy szerepe van az oktatási folyamatban.

Erről nekem az jutott eszembe, hogy majdnem mindegy, hogy egy kezünkben tartott tárgyról azt mondjuk, hogy ez egy elektronikus könyv, vagy pedig azt, hogy ez egy számítógép, amin épp olvasunk valami könyvfélét, a lényeg az, hogy  a könyvolvasás – éppúgy, mint a telefonálás vagy a tv-nézés - átalakul és az adott célhoz jól használható funkciók integrálódnak valamibe, ami bárhogy is néz ki, a lelke valójában egy számítógép. És ettől az olvasás mint érték, nem vész el, hanem új lehetőségekkel bővül, és csak rajtunk múlik, hogy ezt hogyan használjuk. Jó példa erre a konferencia egyik előadása, amelyben az előadó néhány iPad-et osztott szét, amelyeken egy általános iskolai biológia tankönyvet lehetett lapozgatni. És nem csak lapozgatni lehetett az érintőképernyő segítségével, hanem a képeket kinagyítani, rájuk kattintva videókat megnézni, azonnali értékelést adó tesztkérdéseket megoldani, sőt az iPad-et elforgatva a könyvlapot más nézetben megjeleníteni.

Ami pedig a tanárok személyiségét illeti, az sem csak a hagyományos keretek között érvényesülhet, több példát is láthattunk arra (többek között az én előadásomban  is), hogy a videóra felvett tanári előadást  az e-learning  tanfolyam részévé tették. És ezáltal a tanár személyiségének szerepe nemcsak hogy nem lett kisebb az e-learning alkalmazásának következtében, hanem éppen hogy nagyobb lett, hiszen sokkal többen láthatták az előadását, mint ahányan befértek (volna) az előadóterembe.

Itt volt hát a konferencián a múlt, a hagyományos oktatás, amelynek értékeit szeretnénk megőrizni, és ezért - de lehet kényelemszeretetből is  - félünk a változásoktól. Amint az egyik előadó viccesen megjegyezte: „Egyetemet megváltoztatni  olyan, mint egy temetőt átköltöztetni, ne számíts a résztvevők segítségére.”

És itt volt a jelen, a Moodle, amely immár a legnépszerűbb tanulásmenedzsment rendszer és már nemcsak a felsőoktatásban, és néhány helyen a közoktatásban használják, hanem a cégek is felfedezték. Az új verziói pedig egyre inkább nyitnak más rendszerek felé, integrálnak  új technológiákat, válnak egyre felhasználóbarátabbá.

A jövő pedig szintén megjelent, a mobil technológiára szabott tanulási módszerek, a feltöltött tartalmakkal ellátott tanulásmenedzsment rendszer, a már említett iPad-en lapozható könyvek szerkesztésére létrehozott  felhasználóbarát szoftver környezet, a Moodle és a Second Life előnyeit integráló Sloodle vagy az egy tanfolyamon belül is  különféle platformokat használó oktatásmódszertan formájában.

Hol az innováció mostanában? – keresem a választ a címadó kérdésre és most az oktatás innovációjára  gondolok.  Az egyetemeken vajon, amelyeknek az oktatás mellett a kutatás a főtevékenységük? A közigazgatásban, amely törvényekkel, rendeletekkel, pályázatokkal tudja bővíteni vagy szűkíteni a megújúlás lehetőségeit, megszabni irányait? A multicégeknél, amelyeknek értékesítők hadát kell kiképezni és egyre kevesebb pénzből, egyre gyakrabban változó  tudást átadni? Vagy a kisvállalkozásoknál, amelyeknek élet-halál kérdés, hogy tudnak-e versenyben maradni, tudják-e  a konkurenciánál  jobban kiszolgálni ügyfeleiket? A válasz talán az lehet, hogy ott, ahol a hallgatók, tanulók, polgárok, ügyfelek elvárásai kikényszerítik a változást, amelyet meggyorsíthat az olyan, innovációra fogékony emberek jelenléte és munkája, amilyenekkel itt a konferencián is találkoztunk.

Tanulás egy virtuális világban

A Second Life-ról korábban is hallottam, de komolyan akkor kezdett el érdekelni, amikor a pedagógia-online -on megnéztem az erről szóló webináriumot. Ez annyira fellelkesített, hogy azonnal beregisztráltam, és miután egy kedves ismeretlen útbaigazított, a bemutató végére oda is értem a helyszínre az avatarommal.

Az előadást nézve a legnagyobb hatást rám két egymás mellett mutatott kép tette. Az egyik az ELTE PPK épületében lévő Takács Etel termet ábrázolta, falán egy kivetítővel, amelyen látszott a Second Lifeban megépített és berendezett Takács Etel terem. A másikon a Second Lifeban épített Takács Etel terem volt látható, falán kivetítővel, amely a valódi Takács Etel termet mutatta. Engem elbűvölt a két kép hasonlósága.

Ezekután persze jelentkeztem a képzésre is, ami azzal kecsegtetett, hogy megtanulhatom a Second Lifeban boldoguláshoz szükséges alapokat, ráadásul mindezt egy kellemes, virtuális környezetben, egy kedves és lelkes csoportban, amelynek tagjai közül már többeket személyesen is ismertem.

Az első alkalommal csak ismerkedtünk, de én már megformáltam és felöltöztettem az avataromat addigra, mert úgy találtam. hogy táncruhában és tűsarkú csizmában nem szivesen mutatkoznék be a csoporttársaimnak. Meglepett, hogy egy valódi csoporttréning hangulatát éreztem már első alkalommal, bár a hang, a mozgás, a közlekedés okozott némi nehézséget. Vissza is tértem a következő foglalkozás előtt ezeket gyakorolni.

A második alkalom témája az avatarformálás és öltöztetés volt, amit én már korábban kitapasztaltam, de valóban alapvető ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a „bőrünkben”. Az óra során persze megint magával ragadott a Second Life hangulata, így tutoriálok után kezdtem kutatni a neten. Megtudtam, hogy a fiatal (még nemrég regisztrált) avataroknak lehetőségük van pénzfákról aprópénzt gyűjteni, így több órás, de igen szórakoztató utazás után sikerült 21 Linden dollárt (kb. 21 Ft-ot) összeszednem.

A harmadik órán nem tanteremben, hanem a szabad levegőn voltunk. A székeket kivitték a tanterem előtti füves területre, és én szintén szabad levegőn (egy belvárosi bérház függőfolyosójának sarkában) ülve egészen úgy éreztem magam, mintha valóban ott lennék a többiekkel. Ebben az is nagy szerepet játszott, hogy hangszóró és mikrofon (vagy headset) segítségével szabadon tudtunk beszélni egymással és a Second Life még azt is tudja, hogy azoknak a hangját hallom jobban, aki közelebb állnak hozzám (azaz az avataromhoz).

Tárgyak létrehozása volt a feladat, ami sikerült is mindenkinek, a legkülönbözőbb méretű és mintájú kockák, hengerek és gyűrűk jöttek létre az avatarok varázspálcája nyomán.

Engem azonban (informatikus lévén) az kezdett el érdekelni, hogy azt a morgó és kérésre valakit megkergető oroszlánt hogy lehetett létrehozni, amin óra alatt lovagolhattam is.
Így később visszatérve elkezdtem ismerkedni a Linden Script nyelvvel, amihez egész jó tutoriált találtam. Messzire még nem jutottam benne, mindössze a kockámat sikerült megtanítani arra, hogy üdvözölje (chatben) azt, aki hozzáér.

A negyedik alkalommal fényképezni tanultunk, majd kirándultunk is, és az utunk során készített fényképeket kitettük a facebook csoportunk falára. Én a londoni Hyde parkban  és Amsterdamban  jártam.

Volt akinek problémát okozott a hazatérés, nekem ez sikerült, de mikor utána együtt utaztunk a NASA központjába, kicsit elkéstem és nem találtam meg a többieket. Így sajnos kimaradtam az idegenvezetésből. A közlekedéssel is voltak nehézségeim, a foglalkozásra érkezve például beszorultam egy virágcserép és egy üvegfal közé, és sokáig nem tudtam kimozdulni onnan. Az óra közös fényképezkedéssel ért véget, de sokan ott maradtunk még gyakorolni.

Az ötödik foglalkozáson a másságról volt szó. A bevezető beszélgetés után kerekesszékben ülve néztünk meg egy kisfilmet erről, majd magunk is beszerezhettünk egy kerekesszéket, amivel már közlekedni is tudtunk.

 

Házi feladatként kaptuk, hogy a legközelebbi és egyben utolsó foglalkozásra ezzel érkezzünk. Másik házi feladat is volt, az, hogy látogassunk el a Virtual Ability nevű helyre, ahol egy rövid séta során a Second Life alapokkal lehetett megismerkedni. Erről készítettem is egy fényképes beszámolót.

Az utolsó órán folytattuk a másság témát, néhányan elmesélték ezzel kapcsolatos történeteiket. Ezután pedig egy közösen készített gondolattérkép segítségével összefoglaltuk a tanfolyam tanulságait. Nagyon örültem neki hogy ez a képzés-kutatás lazább keretek között, de folytatódni fog, és hogy továbbra is részt vehetek benne, mert nagyon izgalmasnak találom, amely még sok érdekességet tartogat.

Tanuláselmélet-e a konnektívizmus?

Éppen egy éve, hogy utoljára írtam ide, nem sokkal azelőtt, hogy befejeződött a htk01, az a hathetes tanfolyam amelyen megismertem és megszerettem a konnektívizmust. Hogy most ismét irjak erről, azt a Konnektívista üveggyöngyök elnevezésű disputa inspirálta, amelyben Kulcsi és Ollé János elemzik a konnektívizmust, mint tanuláselméletet és módszertant.

Ezzel a bejegyzéssel János a Didaktika vára című írására szeretnék reflektálni.

Véleményem szerint a konnektívizmus kettébontható elméleti és módszertani részre, és az elmélet általánosítható, nem kötött sem életkorhoz, sem életvezetéshez és új minőséget képvisel mind a hagyományos tantermi oktatáshoz, mind a (hagyományos) e-learninghez képest.

Mi lenne a lényege ennek az általánosított konnektívista elméletnek?

• - Tematika  -  a tanulandó témát átfogó vezérfonal és hozzá bő, választható tananyag esetleg kiemelt feladatokkal.
• - Tanár -  aki nem a tudás letéteményese, hanem inspirátor, akinek legfőbb célja az érdeklődés felkeltése és fenntartása.
• - Az elsajátított és a személyes tudáshálóba beágyazott és ennek következtében saját gondolatokkal,élményekkel kiegészített tudás (tartalom) megosztása a közösséggel.
• - Reflexiók - az inspirátorok visszajelzései minden megosztott tartalomra, ami mindig pozitív, inspiráló és figyelemfelhívó a többiek számára.
• - Kommentek - a társak visszajelzései a megosztott tartalmakra.

Szerintem ez már az óvodában is megvalósítható, sőt sok óvodában meg is valósítják.

Az iskolában és a felnőttoktatásban azonban más a helyzet.

Milyen ezzel szemben a hagyományos tantermi oktatás:

• - Kötött tananyag.
•  -Tanár, aki oktat és ellenőriz.
• - Az elsajátított tartalom általában nincs kiegészítve és beágyazva és csak nagyon ritkán van megosztva a közösséggel.
• - A tanár visszajelzései nem mindig pozitívak.
• - Társak visszajelzései általában nincsenek.

Milyen a hagyományos e-learning:

• - Kötött tananyag, ami oktat és ellenőriz.
• - Tutor, aki segít és nógat, de nem inspirál.
• - Nincs tartalommegosztás.
• - Általában önálló tanulás, nem közösségi.
• - Fórum, ha van is, nem szerves része a tanulásnak.
• - Reflexió csak a vizsgáknál van -  ha van -  és az sem mindig pozitív.

A webkettes eszközök használata már a módszertan része, amit persze már kell életkorhoz és előismeretekhez igazítani. Akkor és annyit használhatunk belőle,  amennyit az adott közösség már használni tud, vagy aminek a használata a tananyag része.

A konnektívizmus és az idő

Mindnyájan szeretjük a tanfolyamot, de mindnyájan küzdünk az idővel. Többet szeretnénk foglalkozni vele, de kevés az IDŐ. Mit kéne tennünk?

PP azt írja félidős értékelő blogbejegyzésében: 

1. Szűrd meg!

2. Fogyaszd!

3. Alkoss!

4. go to 1

Kulcsi azt írja egy korábbi írásában:

1. Olvass!
2. Alkoss (Írj)!
3. Oszd meg!

Egyszerűen hangzik, de nem az:

1. Szűrd meg!

Szűrök, amikor kiválasztom az újságot, az újságban a cikket, amit elolvasok. Szűrök, amikor kiválasztom a könyvesboltban vagy a könyvtárban a könyvet, vagy amikor beiratkozom egy tanfolyamra vagy egy egyetemi szakra, kurzusra. Szűrök, annak alapján, hogy mire van szükségem, vagy mi érdekel. Meg annak alapján is, hogy ki az író, az újságíró, a tanár, mennyire jófej, mennyire kompetens. Amikor kiválasztottam, akkor már elolvasnám, kijegyzetelném, elmélyülnék benne, megtanulnám, beépíteném az életembe. De nincs rá elég idő. Túl sok idő ment el a szűréssel, és túl sok maradt így is "fogyasztani". Túl sok minden érdekel, és túl sok a jó fej író. Persze az is lehet, hogy nem jól szűrök. Ki tanít meg rá? Az iskolában az a rendszer, hogy tanulj meg mindent, amit feladnak. Ha érdekel, ha nem. Nem kell szűrni, sőt nem is szabad - csak kivételesen, amikor anyagot gyűjtünk egy házi dolgozathoz, kiselőadáshoz. (Szülőként meglehetősen ambivalens érzéseim vannak, amikor arra kellene rávennem a gyereket, hogy csinálja meg a házi feladatát, ami NAGYON nem érdekli. És ezért hagyja abba, amit éppen csinál, azaz a kommunikációt a weben, vagy a stratégiai játékot a számítógépen. :( )

2. Fogyaszd!

a) Elolvasom, megnézem, meghallgatom.

Ezután jön egy újabb szűrő - mert már nem mindegyikkel teszem meg, hogy:

b) Kijegyzetelem. Lineárisan vagy gondolattérképen, ki hogy, mikor hogy.
Újabb szűrő (még ritkábban kerül rá sor):

c) Átolvasom újra a jegyzeteimet, elgondolkodom rajta, hagyom, hogy hasson, hogy megváltoztasson.

3. Írj, alkoss!

Újabb szűrő, mert ehhez már elszántság és újabb IDŐ kell:

Leírom a gondolataimat róla. Ok, hogy gépbe írom, nem papirra, így könnyebben megtalálom később is. Azzal az erővel már fel is tehetném, blogba, kommentbe, hozzászólásba, megoszthatnám. Azzal az erővel? Na nem, ha magamnak írom, akkor nem kell szépen fogalmazni, már félszavakból értjük egymást :) Ha más is olvashatja, az más, akkor már igyekszem úgy írni, hogy érthető, követhető, netán érdekes, gondolatébresztő legyen. Hacsak nem született író vagyok, ez újabb IDŐ. Ezt nem tehetem mindig, ez tehát újabb szűrő.

4. Oszd meg!

Ha felteszem mégis, akkor már ha ennyit vesződtem vele, akkor legyen is, aki elolvassa. Mert ha nincs, akkor elmegy tőle a kedvem, és legközelebb már nem szánom rá az IDŐt. Tehát közösség kell, aki olvas. És a közösséget teremteni kell. És olvasni, és lehetőleg kommentelni. És ha lehet, nem nagyon szűrni, amit ők írnak, hogy ők se dolgozzanak hiába, és legyen kedvük írni és olvasni. És fennmaradni, mint közösség. Mert közösségben jó tanulni.
goto 1.

És mindez idő, amiből kevés van. És nem akarunk rohanni, ugye? Kulcsi blogján olvastam az M generációról: "Mi le szeretnénk lassulni, hogy jobbá váljunk."
Hagyni kell időt, hogy élvezzük a természetet és a gyerekeinket. Segíthessünk a párunknak, a szüleinknek és a barátainknak. Pénzt kereshessünk a megélhetésünkre. És emellett kell biztosítani az időt a tanulásra és a "gyenge" kapcsolatokra.

De én optimista vagyok. A twitteren írta valaki, nekem nagyon tetszett: "Jobb egy optimista, aki néha téved, mint egy pesszimista, akinek mindig igaza van." Hogy optimistán fejezzem be az írást, egy javaslat a htk01-hez:

Talán a szabad (= a htk01-en belül kötetlen témájú) blogolás mellett, amit tegyen az, akinek mondanivalója és a megosztásához ideje van, lehetne egy irányítottabb is (a konnektívizmus e-book talán valami hasonló lesz?), amelyben minden (a tanárok és a résztvevők által) ajánlott irodalomról és eszközről lenne egy bekezdésnyi vagy féloldalnyi összefoglaló, amit az készít el, aki erre feliratkozik - ha többen is jelentkeznek, akkor közösen írhatnák meg. Ezt mindenkinek érdemes lenne elolvasni, aki nem jut hozzá, hogy magát az irodalmat elolvassa, vagy az eszközt kipróbálja. És aztán ezeket lehetne kommentelni. Így aki ezt elolvassa - ha teheti a kommentekkel együtt - az már úgy érezheti, hogy nem maradt ki semmiből, és valami támpontot is ad arra nézve, hogy neki konkrétan mit érdemes elolvasni, megnézni, kipróbálni, ha csak néhányra van ideje. Körülbelül úgy, mint ahogy a szabad blogokhoz támpont és motíváció a reflexió-hírlevél. Mit gondoltok?

(Azt, hogy túl hosszú voltam... igaz?)
 

Megosztás a Facebookon

Tudásháló másképpen

Nincs új a nap alatt. A tudáshálóról nekem az jut eszembe, hogy 35 évvel ezelőtt 1975-ben az egyetemi szakdolgozatomat is tudáshálókról írtam (Operációkutatási módszerek a tanterv kialakításában), majd 5 évvel később 1980-ban ugyanezt a témát fejlesztettem tovább egy tudományos dolgozatban Tananyagelrendezés számítógéppel címmel.

Ezek a hálók azonban nem egészen olyanok voltak, mint amilyenekről most beszélünk. Itt a csomópontok (a gráf csúcsai) tantervi elemeket jelöltek, egy szakközépiskola vagy főiskola szakmai tárgyainak témaköreit. Él pedig akkor vezetett egyik témakörtől egy másikhoz, ha az utóbbi épült az előbbire. Ez tehát irányitott gráf volt, a probléma pedig, amelyet megoldani próbáltam az, hogy kimutassuk benne az ellentmondásokat és azok feloldása után egy olyan időbeli elrendezését adjuk a témaköröknek, amelynél minden témakör tanítása korábban történik, mint a ráépülő témaköröké. Az ellentmondások (a gráf körei ) az elemek kölcsönös egymásraépülését mutatták meg, amelyeket az egyes témakörök szétbontásával, vagy a kör elemeinek összevonásával lehetett feloldani. Így egy hálót kaptunk mivel az operációkutatásban a háló fogalmát a körmentes irányított gráfokra használják.

A tananyagelrendezés problémaköre a htk01-ben is előkerült, az e heti tematikában például az értelmes tanulás feltételei között a második: "A tanulónak releváns előző ismerettel kell rendelkeznie a befogadáshoz." És említhetném kazsu témaindítóját is, amelyben ezt írja: „Nem lehet elvárni hogy valaki 2. típusú feltételes mondatokat állítson elő angolul úgy, hogy még nem tanulta a Simple Past-ot.”

 

Megosztás a Facebookon